Egyeztetés a szakvizsgarendeletről az OKF-en

Az előzetes vélemények összegzése után a tűzvédelmi szakvizsgával kapcsolatos jogszabályok módosításáról szóló egyeztetésre hívták március 22-én az érintett szervezetek képviselőit. Szövetségünket Tarnaváry Zoltán a Szakértők, tervezők és oktatók tagozat vezetője képviselte.

A szakvizsga rendelet tervezetével kapcsolatos észrevételeinket már korábban megküldtük.

Az egyeztetésen felmerült a korszerű IT eszközöket bevonása a szakvizsgáztatás és oktatás rendszerébe.  Az e-learning technika oktatásba való bevonása azonban feltételez hardver, szoftver és szakmai előkészületeket a hatóság és az oktatásszervezők, valamint a képzésen résztvevők részéről.  Ennek kidolgozását javasoltuk egy előkészítő bizottság létrehozásával megkezdeni.

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a tavalyi évben kb. 58 000 szakvizsgázó volt, akik kb. 3000 képzésen vettek részt. A képzések döntő többsége távoktatásos képzési rendszerre épült. Az új IT képzési rendszer bevezetésének előkészítése a képzési folyamatban résztvevő számára az alapos felkészülést igényel.

A távoktatás törlése automatikus kontakt óraszám emelkedéssel jár. Ez magával hozza a költségek növekedését is.

Javasoltuk, hogy a rendelet módosításának hatályba lépése előtt megszerzett foglalkozási ágakra kiadott szakvizsga bizonyítványok a kiállításuktól számított 5 évig maradjanak továbbra is érvényben.

Mivel a hő- és füst elleni védelem tervezőivel szemben semmilyen követelmény nincs, több szervezettel együtt javasoltuk a szakvizsgák közé való felvételével, valami az égéskésleltető anyagkivitelezők felvételét a foglalkozási ágak közé.