LETÖLTHETŐ ELŐADÁSOK

LEFELEJTETT TŰZVÉDELEM! KIÉ A FELELŐSSÉG?

A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség 2017. szeptember 21.-én az elmúlt időszak egyik legnagyobb hallgatóságot vonzó Tűzvédelmi Szakmai Napját tartotta meg a Lurdy házban.

A szakmai nap az alábbi szervezetek szakmai támogatása mellett valósulhatott meg, MMK Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozata, MÉK Magyar Építész Kamara tűzvédelmi Tagozata, TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete valamint A1 Hőszigetelő-anyag Gyártók Egyesülete.

A több mint 360 résztvevővel megtartott szakmai nap apropóját a közelmúlt talán legnagyobb tanulsággal szolgáló tűzesete a LONDONI GRENFELL TOWER lakóépület tüze adta, mely több mint 80 áldozatot követelt. A tűzesetek nagy része megfelelő tervezéssel, kivitelezéssel és üzemeltetéssel megelőzhető lenne.

A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Építészeti Tűzvédelmi Tagozatának hiánypótló, kiemelt szakértelemmel rendelkező előadók előadásaira épülő szakmai napja arra kívánta felhívni a figyelmet bekövetkezett hazai és nemzetközi tűzesetek tapasztalatain keresztül, hogy melyek azok az alapvető hibák, hiányosságok, amelyekre nem is gondolunk, amikor egy-egy műszaki megoldást betervezünk, kivitelezünk, vagy például egy épületet üzemeltetünk, karbantartunk!

Az elhangzott előadások letölthetők médiapartnerünk oldalán keresztül az alábbi linken, ahol további hasznos anyagok is találhatók, amelyeket a szakemberek a napi munkájuk esetén hasznosítani tudnak:

http://www.vedelem.hu/hirek/0/2363-i-tszvsz-tuzesetek-tapasztalatai-–-szakmai-nap

Bízunk benne, hogy a szakmai előadások anyagai hasznosak voltak az Önök számára és következő rendezvényeinken is vendégül láthatjuk Önöket! Kérdés esetén forduljanak bizalommal szövetségünkhöz!

Cikk megosztása: